1 út

2 nő

3 + 1 spanyol tartomány

4 hét

50 plusz

6 óra 22 perc napi gyaloglás átlagban

7 határon túl

828 km

Röviden így lehetne számokban összefoglalni a 28 napos, spanyolországi zarándokutunkat, de nézzünk egy kicsit a számok mögé!

A spanyolországi Santiago de Compostelába vezető El Camino a világ harmadik legjelentősebb keresztény zarándokútja, amely egyben rendkívül népszerű túraútvonalként is. Több változata létezik, melyek közül a spanyolországi El Camino zarándokutakról az utóbbi időben rengeteget hallani, s népszerűségük évről-évre nő.  A zarándoklat szó hallatán elsősorban egy belső utazásra gondolunk, amelyet a mindennapos, természetben tett gyaloglás hív életre. Ehhez gyakran társul egyfajta teljesítménytúra-élmény is – talán éppen ez a kettősség az, ami miatt egyre többen vágnak neki a Camino-nak. Ugyanakkor az út bizonyos szakaszait – különösen az utolsó 50–100 kilométert Santiago de Compostela felé – már olyan sok zarándok járja egyszerre, hogy a bensőséges, életre szóló élmény érzete könnyen elhalványulhat.

A Szent Jakab-út – melyet spanyol neve, Camino de Santiago után gyakran El Camino-nak is neveznek – egy középkori zarándokút, amely Spanyolország északnyugati részébe, Galícia tartomány fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A város vallási jelentősége abból fakad, hogy a hagyomány szerint székesegyházában nyugszanak Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai.

Compostelába nem csupán egyetlen kiindulópontból lehet eljutni, ám az út fő szakasza – bárhonnan is induljunk – többnyire megegyezik. Jeruzsálem és Róma után Santiago de Compostela a keresztény világ egyik legfontosabb zarándokhelye. A középkortól kezdve, amikor a Szentföldre vezető zarándoklatokat a keresztes háborúk miatt egyre nehezebb volt megvalósítani, a Camino szerepe jelentősen felértékelődött. A legenda szerint ekkor hozták Szent Jakab holttestét Jeruzsálemből Észak-Spanyolországba, és helyezték végső nyugalomra azon a helyen, ahol ma Santiago de Compostela áll. Az El Camino jellegzetes útjelző szimbóluma a fésűkagyló, amelyet az út mentén felfestve szinte mindenütt megtalálhatunk.

Pápai Annamária barátnőmmel (volt Démász-os kollégám) 2025. augusztus 20-án kezdtük meg utunkat az észak-spanyolországi baszk városból, Irunból, hogy teljesítsük a Camino del Norte-t, azaz az Északi utat. Így 828 kilométer megtétele után érkeztünk meg Santiago de Compostelába, az Ibériai-félsziget Camino-útvonalainak közös célállomásába.

A négy hét alatt számtalan különféle terepen és környezetben haladtunk gyalogosan, hátunkon a több mint 10 kilós hátizsákjainkkal, naponta 800–1000 méter szintkülönbséget leküzdve. Volt részünk hegyi tájakban, szerpentinekben, gyalogoltunk mezőkön, erdőkön, elhagyatott falvakon át, haladtunk autópályák felett és autóutak mellett is. Talpunk alatt ropogott kavics, máskor kilométereken át az óceánparti homokban vitt az utunk, majd aszfalton, sziklákon és nagyvárosok sétálóutcáin is gyalogoltunk. Sőt, egyes öblök közötti szakaszokon kishajóval is utaztunk. Az Északi út különlegessége, hogy leginkább az óceánparton vezeti a zarándokokat, ezért a nehéz és vadregényes terepviszonyok miatt kevésbé vonzza a tömegeket. Ehhez az útvonalhoz sokan sportos előéletet javasolnak – ami nekünk szerencsére megvolt. Én az elmúlt 15 évben aktívan sportoltam: háromszor futottam le a maratoni távot, többször indultam Spartan Race versenyeken, az Ultrabalatont pedig hol csapatban, hol párosban teljesítettem. Igaz, még mindig sokan egyedül indulnak el a Szent Jakab-úton, de manapság egyre jellemzőbb, hogy ketten vagy kisebb csoportban kezdik meg az Út bejárását. A csoportos caminozás inkább a középkorú hölgyekre jellemző, míg a fiatalok szívesen gyalogolnak egyedül. Mi ketten szerencsére azonos tempóban haladtunk, így egyikünknek sem kellett bevárnia a másikat egy-egy szakasz végén.

A napi rutinunk szinte végig ugyanúgy zajlott a négy hét alatt: reggel 6 óra körül ébredtünk, összekészítettük a hátizsákjainkat, majd fél 8 körül elindultunk az aznapi szakaszra – általában napi 30 kilométert tettünk meg. Délután 3 óra körül érkeztünk meg a zarándokszállásra, ahol tusolás, ruháink kimosása, a következő útszakaszok megtervezése és a szállásfoglalás következett (különböző online csatornákon keresztül, spanyol nyelven!). Ezután beszereztük a másnapi reggeli alapanyagait, elkészítettük a szendvicseket, majd este 8 körül jöhetett a jól megérdemelt pihenés és a többi zarándokkal való beszélgetés. Jó esetben este 9 körül már aludni tértünk.

Egy-egy nehezebb szakasz közben gyakran éreztünk fáradtságot, különösen akkor, amikor a természeti erőkkel is meg kellett küzdenünk. Estére azonban valahogy minden kisimult, és már könnyebben tudtunk a másnapi kihívásokra koncentrálni. Az elalvás viszont nem mindig volt egyszerű! A hagyományos zarándokszállásokon – amelyek lehetnek önkormányzati vagy egyházi fenntartású albergue-k – általában legalább nyolc ember alszik együtt egy szobában, emeletes ágyakon. Ez a létszám magával hozza az éjszakai kihívásokat is: előfordul, hogy valaki horkol, vagy a késő esti, illetve kora reggeli órákban hátizsákjával, holmijával csörög-zörög, míg te aludni próbálsz.

Az Északi utat végül nem a klasszikus módon teljesítettük: körülbelül 500 kilométer megtétele után áttértünk a Camino Primitivóra. A Camino Primitivo, vagyis az Ősi Út, a legrégebbi és egyben egyik legkülönlegesebb zarándokút, amely Oviedóból indul és Santiago de Compostelába vezet. A Primitivo legnagyobb vonzereje abban rejlik, hogy az eredeti, középkori útvonalon halad, így viszonylag távol esik a modern világ zajától. Az út a hegyvidéki Asztúria és Galícia tájain kanyarog szűk völgyeken, buja erdőkön és lenyűgözően zöld tájakon keresztül. Utunk attól is rendhagyóvá vált, hogy az utolsó szakaszon becsatlakoztunk a Francia Útba, így összességében három Camino-útvonalon gyalogoltunk végig egyetlen zarándoklat alatt, míg 2025. szeptember 18-án elértük Santiago de Compostelát.

És hogy miről is szól a Szent Jakab-út mindezeken túl? Nem csupán a megtett kilométerekről, hanem a nap mint nap szükséges bátorságról és erőről – hiszen reggelente mindkettőből újra és újra merítened kell az induláshoz. Szól a kitartásról is, mert a rendelkezésre álló idő véges, így az utat minden reggel folytatni, a kitűzött szakaszokat pedig naponta teljesíteni kell.

De szól a türelemről és az elfogadásról is, hiszen az út során kilométerről kilométerre változnak körülötted a zarándokok és a felszíni adottságok. Megtanít arra is, hogy minden egyes megérkezés egy új kezdet, és minden szakasz lezárása egy új kihívást rejt magában.

Azt is megtanultam, hogy mennyivel kevesebb tárgyra van valójában szükségem – például mindössze három váltásnyi ruha elegendő a Camino mindennapjaihoz. Az út során megtapasztaltuk, hogy mindannyian hasonló igényekkel rendelkező emberek vagyunk: legyen hol aludni, legyen mit enni, legyen tiszta ruhánk – ezek voltak a valóban fontos, alapvető szükségleteink.

De legfőképpen az önismeretem mélyült el az utunk során, és ma már egészen biztos vagyok benne, hogy sokkal, de sokkal többre vagyunk képesek, mint ahogy azt gondoljuk magunkról!

Ha sikerült felkeltenem az érdeklődésed az El Camino iránt, bátran fordulj hozzám további tippekért és tanácsokért! Buen Camino!

Tóth Eszter

Tagvállalati digitális  marketing szakértő

MVM Services