A Vitorlás Szakosztály fő célja, hogy a vitorlássport iránt érdeklődő sportegyesületi tagok részére szabadidős vitorlázási lehetőségeket biztosítson. Ennek keretén belül tagjaink és hozzátartozóik részére vitorlásoktatásokon, vitorlás sportversenyeken, vitorlás gyermektáborokban való részvételt biztosítunk, gondoskodunk a használatunkban levő vitorlás eszközök megfelelő üzemeltetéséről és karbantartásáról, továbbá – utánpótlás programunkon és a versenyek rendezésén keresztül - támogatjuk a hazai vitorlás utánpótlás-nevelést és versenyvitorlázást.
A Vitorlás Szakosztály tagságának létszáma: 197 fő (2023. december), ebből a leigazolt utánpótlás-versenyzők létszáma: 40 fő
A Vitorlás Szakosztálya báziskikötője: Koloska Kikötő, Balatonfüred
A szakosztály főbb tevékenységei:
1. Ifjúsági Utánpótlás-nevelő Vitorlás Program
Az Vitorlás szakosztály 2011-ben indított Utánpótlás Programja lehetőséget biztosít az MVM Csoport munkavállalóinak gyermekei részére a vitorlás sport megismerésére, kedvezményes vitorlás táborozásra, valamint megteremti a feltételeit annak, hogy a vitorlázás iránt érdeklődő gyermekek részt vegyenek az utánpótlás versenyprogramban.
A program felépítése:
· Nyári kezdő vitorlás táborok
· Haladó vitorlás edzések (Optimist kezdő)
· Ifjúsági versenyprogram (Optimist Versenyző, ILCA)
· Kalóz program (ILCA hajóosztályból átülő versenyzők)
· J24 ifi program
2. Versenyrendezés
3. Hajóhasználati lehetőség biztosítása munkavállalók részére
4. Kishajós tréningek lebonyolítása
Ugyan az egyesület fő profilja a tömegsport népszerűsítése és a közösségépítés, büszkék vagyunk olimpikon vitorlázónkra, Érdi Máriára, „Márira” is, aki fiatal kora ellenére már harmadik olimpiájára készül. Mári a párizsi ötkarikás játékokra szóló olimpiai kvalifikációt első hazai sportolóként a 2023. augusztusában Hágában megrendezett ILCA 6 világbajnokságon szerezte meg. Ő a magyar vitorlázás történetének első vitorlázónője, aki olimpiai hajóosztályban világbajnoki aranyérmet szerzett és ezzel a hazai újságírók döntése alapján 2023-ban elnyerte a „Év Női Sportolója” címet.
Szépen helytállt OP versenycsapatunk a csopaki Országos Bajnokságon
A népes, 112 fős mezőny két csoportban versenyezve, gyenge és erős szélben egyaránt megmérkőzött az öt napos, csopaki megmérettetésen. Csapatunkból Bajnogel Zsófia volt a legeredményesebb, nagyszerű versenyzéssel a 34. helyen végzett. Sere Dénes és Baligács Szandra a mezőny első harmadánál, a 37. és 38. helyen fejezték be a versenyt. Csáti Anna pedig szintén az arany csoportban, a mezőny első felében zárta a megmérettetést, az 55. helyen. Fodor Lilien az ezüst csoport élmezőnyében, abszolútban a 61. lett. Érchegyi Botond és Bajnogel Máté az ezüst csoport első harmadánál, a 70. és 75. helyet szerezték meg az idei Országos Bajnokságon.
Tovább...J24 junior csapatunk megvédte Országos Bajnoki címét a junior korosztályban a keszthelyi Országos Bajnokságon!
J24 junior csapatunk megvédte Országos Bajnoki címét a junior korosztályban a World Sailing hajóosztály Keszthelyen megrendezett Országos Bajnokságán, ahol a trükkös keleti és déli szélben zajló megmérettetés 7 futammal zárult.
Tovább...Kishajós tréning 2024 ősz
Az MVM SE Vitorlás szakosztálya 2024. őszén két alkalommal is megrendezi a 3 napos kishajós tréninget azon aktív* tagjai számára, akik az MVM Csoport valamely tagvállalatának munkavállalói.
Kezdő
Dátum: 2023. október 14-16. (hétfő-szerda)
Helyszín: Balatonfüred, Koloska-kikötő
Edző: Héjj Ádám
Létszám: min. 4, max. 8 fő
Helyszín Balatonfüred
Időpont 2021. Június 04. - 06.
Helyszín Balatonfüred
Időpont 2020. Szeptember 26. - 27.
Helyszín Balatonfüred
Időpont 2020. Szeptember 05. - 06.
Helyszín Balatonfüred
Időpont 2020. Június 29. - Július 01.
Ez a weboldal sütiket használ, amelyek információkat tárolnak a böngészőjében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes információt az Adatkezelési nyilatkozatunkban olvashat.
Ezúton is köszönjük mindazoknak a támogatását, akik 2024-ben adójuk 1%-át felajánlották sportegyesületünk részére!
A hozzájárulásokkal céljaink megvalósítását – a munkavállalók és hozzátartozóik sportolási és rekreációs lehetőségeinek biztosítását – segítettétek elő.
A felajánlott támogatást a sportegyesület keretén belül működő immár tizenkét szakosztály tevékenységén keresztül több, mint ezerkétszáz egyesületi tag részére tudjuk hasznosan és értékteremtő módon felhasználni.
MVM SE Elnökség